... avagy hogyan nem ettek a cicák rimaszombati macskaeledelt

Történt egyszer, nem is olyan régen, és nem is olyan messze - bár Pozsonyhoz képest igen - , hogy egy számunkra nagyon kedves személy - nevezzük csak T.-nek - hazalátogatott szülővárosába  - nevezzük csak Rimaszombatnak -, ahol meglátogatta édesanyját - nevezzük csak Kovács Ildikónak - blogunk nagy rajongóját, Lili és Zsófi kalandjainak nagy ismerőjét, és egyébként is nagy macskarajongót, és mivel T. nem csak szereti a cicákat, hanem gondol is rájuk gyakran és szeretettel, ezért vett nekik két csomag cicakaját (ezt most csak tippelek, nem tudom pontosan mennyi csomaggal vett, de mivel mindig 2 csomagot hoz, ezért úgy gondolom, hogy ebben az esetben is két csomagot vásárolt), amiről úgy gondolta, hogy ha visszaér Pozsonyba és ellátogat Lili és Zsófi lakhelyére, akkor majd nagy örömmel odaadja nekik a finomságot, ámde a terv bizony füstbe ment, amikor Kovács Ildikó nem engedte T.-nek, hogy Lilinek és Zsófinak adja az eledelt, inkább a rimaszombati kóborcicák bendőjének megtömésére szánta őket és nem csak szánta, hanem így is lett.

Mondtam T.-nek, hogy hát no! Erre ő mondta, hogy én mondtam neki egyszer, hogy arra tanítom a cicákat, hogy az éhezőkre is gondoljanak. És akkor mondtam, hogy igen.

Köszönjük Kovács Ildikó, hogy törődni tetszik a rimaszombati éhes cicákkal!