Az elmúlt három hétben teljesen felforgatott üzemmódban működtünk idehaza. Két hétig vendégeink voltak a házban, ami eleinte a macskák nagy nemtetszését váltotta ki, de alig pár nap elteltével Zsófi már kanadai kezek simogatásai által hajózott a gyönyörök tengerén (bocsánat, nekem is agyamra megy a meleg). Ami, vagyis inkább aki miatt aggódtam a kezdetekben, az Lili volt. Tudjuk ugyebár, hogyan reagál a nemvárt és szokatlan eseményekre. Pisitengerre számítottam mindenütt, ehelyett viszont csak egyszer jelölt a fürdőszobában és ezzel lezártnak tekintette az ügyet. Bár barátkozni mindvégig nem volt hajlandó a betolakodókkal, és a ruhásszekrényükben is - mondjuk úgy, hogy véletlenül - nagy felfordulást okozott...
A macskapróbálóbb azonban az elmúlt egy hét volt. Egyedül hagytuk őket a lakásban s míg mi a tenger mellett hűsöltünk (ezt sem gondolom komolyan), addig ők kettecskén untatták életüket a túlfűtött lakásban. Kovikatiéknak hála a napi kajaadagról gondoskodva volt, sőt, némi simi is becsúszott, de azért a nap túlnyomó részét magányosan töltötték. Rengeteget gondoltam rájuk, nagyon hiányoztak. Hazaérve lerohamoztak minket, simogatást és szeretetet követelve. Az első éjszaka nem is nagyon aludtam, mert Zsófi végig rajtam feküdt és folyamatosan simogatnom kellett. Még most is, 2 nap elteltével állandóan utánunk mászkálnak a lakásban és szeretetet kérnek.... És kapnak is, nagy-nagy adagokban.
Otthon, édes otthon...
